Megtorpantam. De olyan szerencsés vagyok, hogy a lelkész barátnőmnek – remélem nem bánja ezt a megnevezést – el tudtam mondani a miértjét és most már itt is menni fog.
Írni akartam, ide, azoknak, akik jönnek olvasni, Nektek, de egyszerre csak úri huncutságnak tűnt az
Súlyos kérdéseket vet ez fel bennem. Emberi oldalról, semmi egyébről. Hogy megintcsak azt kell mondanom szerencsés vagyok, és hálát adhatok.
Most nincs esszencia. Az életem, az életünk maga az esszencia, pillanatokban.
Jövök még, hamarosan – amint tovább ülepszik – és hálás vagyok Neked, mert várod és hozzászólsz!
Üdv: Tünde
