A Mi történetünk szokványos történet: egy kisvárosi 37 éves nőnek és egy nyolcéves fiúnak a története. Az anya pszichológus és művészetterapeuta, aki élvezi a hivatását. A fiú iskolás, aki élvezi, hogy gyerek. Eddig azért semmi különös. Egyszerű életet élünk. Mostanra még inkább egyszerűt.
Hol kapcsolódott ebbe a történetbe a blogolás? Tavaly decemberben kezdtem írni arról az életformáról, ami a leginkább megérintett az utóbbi időszakban, a minimalizmusról. Ez lett az Egyszerűbb élet. Éppen költözés előtt álltunk. Indultunk az első saját otthonunkba.
Azért volt erre szükségem, mert felnőtt életemben kevés fog
Én úgy éreztem, ahogy telik az idő, egyre bizonytalanabb vagyok. Persze benne van ebben a válás okozta bizonytalanság. A jobbára egyedül nevelés bizonytalansága (bár a szülőtárs sokat segít :)). Az anyagi bizonytalanság. A kellek-e-nőként-bizonytalansága. A mi-végre-vagyunk-a-világon bizonytalansága. A semmire-nincs-igazán-időm bizonytalansága.
Ebből a létbizonytalanságból húzott/húz ki a minimalizmus. Azért írok róla, mert abban viszont én is stabilan hiszek, hogy az út a fontosabb és nem a célbaérés. Az út során tovább egyszerűsítünk. És még tovább.
Nem tudom hol leszünk egy év múlva, tíz év múlva. MOST. ITT. VAGYUNK.
Üdv, Tünde
