Az utóbbi hetekben sorra vallottak kudarcot a vásárlási kísérleteim. Pedig rákészültem. Van rá pénzem és nem ment. Üres kézzel jöttem ki több üzletből. Utóbb már úgy voltam vele, hogy inkább be sem megyek.
A sikertelenség okai azokban a kérdésekben érhetők tetten, amelyeket váráslás előtt feltettem magamban:
1. Miért van rá szükség?
Pótcselekvés, örömforrás, elterelés vagy valós szükséglet? Lehet például önjutalmazás, depresszió átmeneti oldása, a figyelem elterelése az igazán fontos dolgokról, de persze olyasmi is, ami tényleg fontos. Az ötödik pár fekete cipő tutira nem valós szükséglet, maximum egy tízlábúnak esős évszakban 🙂 …
2. Megold – e bármilyen élethelyzetemet aktuálisan ha birtoklom a dolgot?
Jövőben esetlegesen előforduló helyzetekre nem vásárolok csak azért, hogy legyen. Ha most kell, akkor legyen, de egyébként minek?
3. Van-e már otthon hasonló tartalmában vagy funkciójában?
Mert akkor ilyenkor azt kell használni, ami van. Ezért van.
4. Kell-e nekem ez a dolog egyáltalán? A válasz a legtöbbször itt már alapból: NEM!
A project 333 miatt nagyon átgondolom, hogy mivel bővítem a ruhatáram fennmaradt szabad helyeit.
A hűtönkben annyi étel van, amennyit max egy hét alatt megeszünk, de sokszor kevesebb, hiszen városban élünk, szinte belvárosban, piac, zöldséges és szupermarket mellett.
Az utóbbi hetekben vettünk egy ifjúsági könyvet is, mert a fiamra rátört az olvashatnék (Istennek hála egyébként, mert már felmerült, hogy a két bölcsész szülő genetikája ezen a téren fuccsba ment…)
Ennyiben vagyunk része jelenleg a fogyasztói társadalomnak és abban, hogy tankolom a munkábajárós autót, mert másik városban dolgozok jelenleg. Ez azért nem olyan sok…
Esszencia a végére: Tedd fel a kérdéseket! Várd meg a választ! Menj ki a boltból! Ha még mindig nagyon megvennéd, kezdd újra a kört! Ha ezek után is megveszed, már biztos, hogy kevésbé bánod meg :)!
Üdv, Tünde
