A fenti kijelentés felnőtt életem fontos tapasztalata. Már jó ideje nem kell görcsösen, aggályosan megfelelnem senkinek és nemigen korlátoz senki. Persze a törvények igen, a társadalmi együttélés szabályai igen, de valahol és sajnos minden korlát előbb-utóbb áthágható.
A minimalizmus számomra az ésszerű és előremutató korlátozásról szól. A saját korlátozásunkról a saját érdekünkben. Nem lemondásról. Nem veszteségről. Hiszen személyes szabadságomban áll önmagamat, leginkább a viselkedésemet korlátozni. Nem a képzeletem, de a viselkedésem muszáj. Így a képzelet maradhat határtalan :)!
Miért írtam, hogy majd korlátoz más? Ezt látom: a határtalan evészetet egyszer csak korlátozza egy betegség, amikor minden falatnak, ami végre lemegy elkezdünk örülni; a korlátlan kapcsolati szédelgésből(kapcsolatokból ki és be) egyszer csak magány lesz, mert nem lesz egy őszinte emberi megnyilvánulás sem, amit kaphat valaki; a mérhetetlen kapzsiságot korlátozza majd a bankcsőd és eladósodás; a fanatikus karriervágyból munkahelyi leépítés ébreszt fel és sorolhatnám.
Ezeket mind veszteségként éljük meg. Mindannyian. Ha pedig éppen nem éljük, akkor a szorongását éljük nap nap után annak, hogy bármikor elveszíthetjük.
A minimalizmus nem veszteség. Csak annyi és az, amennyi szükséges. És éppen ezért nincs is nagyon mit szorongani rajta.
A kis Buddha című filmben van egy zenei szimbólum, amelyen keresztül Sziddhártha megérti az egyensúlyt: ha túlfeszíted a húrt, elpattan, ha nem feszíted meg eléggé, nem fog szólni.
Mikor legutóbb ezt hallottam, arra gondoltam, hogy a húr is attól húr, hogy két pont között feszül, amely korlátozza őt és ezáltal lehetőséget ad arra, hogy az lehessen, ami mesteri lényege: Zene.
Esszencia a végére: Korlátozd magad és a korlátok között megszólal benned a lényeg: a Zene! Ezt jelenti nekem a minimalizmus :).
Üdv, Tünde
Ui. Legközelebb megint gyakorlatias leszek kicsit és jön egy-két trükk, ami nálam már bevált :).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: