Egyszerűbb élet

Minimalista költözés I. rész

Szerencsés vagyok, mert a szemléletváltásom élethelyzetváltással esik egybe. Már írtam, hogy ez a sokadik költözésem, de egyben a legelső is, ebben az új és lényegesen élhetőbb életszemléletben. A cél: jóval kevesebb haszontalan cuccal kezdeni meg az életet a saját lakásunkban. A jóval kevesebb irányelve a minimum 3/1: ami azt jelenti, hogy minimum három doboznyi cuccból,… Tovább »

Makrohullámokon

Ma hajnalban kihúztam a mikrosütőt, mármint a a dugajból. Kipróbálom az életet makrohullámon.  Egyre világosabb számomra, hogy az egyszerűbb élet, a “simplicity” vagy “minimalism” a szokásokról szól. És ez barátaim, akárhogy is nézzük, egy pszichológus asztala. Tehát a kérdés: milyen szokások kapcsolódnak nálam a mikrosütőhöz? 1. újramelegítem benne a kihűlt tejeskávéim 2. kukoricát pattogtatunk benne… Tovább »

Amikor az első lépés már a sokadik…

Előszó: Két héten belül elköltözök abból a lakásból, ahol az elmúlt két évben laktam. Selejtezek. Eddig ez volt a szavam arra, amit csinálok. Dobozolok, szemeteszacskókat hurcolok a konténerhez, szortírozok. Ez lesz a 15. költözésem beleszámítva mindent, amikor is tartósan már helyen aludtam és a cuccaim velem voltak. És most íme a projekt: MINIMALISTA VAGYOK. Nem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!